foto1
foto1
foto1
foto1
foto1
06 30 719 7740
vanesely@indamail.hu
vaneselykhe.hu

Van Esély

Közhasznú Egyesület Kisvárda

 

Sikeres volt a Van Esély Közhasznú Egyesület szervezésével, valamint az Anarcsi Iskolás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány; Dögei Tanköteles Korú Gyermekekért Közalapítvány; Váry Emil Általános Iskola együttműködésével 2018. szeptember 26-án megrendezett „CSALÁDI NAPOK KISVÁRDÁN ÉS TÉRSÉGÉBEN!” című ifjúsági találkozó. A találkozónak nagyszerű visszhangja volt, amit a mintegy 220 diák és szülő részvételével érhettünk el.

 

A program helyszíne: az Anarcsi Czóbel Minka Általános Iskola volt, ahol a helyi általános iskolások, a Dögei Ölbey Irén általános iskolás tanulói és a Kisvárdai Vári Emil társulási általános iskolás tanulói kerültek bevonásra.

A rendezvény elérte a céljait, hogy olyan szervezett csoportos együttlétekre adott lehetőséget, ahol hasonló érdeklődésű fiatalok, gyerekek egy teljes napot együtt tölthettek a személyes megismerkedés, barátkozás, kapcsolattartás, a közösségben szerezhető élmények jegyében. Saját kortársaik, szüleik és nagyszüleik társaságában. Így a rendezvény keretében ifjúsági találkozót, tapasztalatcserét és népművészeti hagyományokat bemutató kulturális programokat szerveztünk.

A rendezvény 9 órakor kezdődött a résztvevők üdvözlésével. Ezt követően egy koncertet láthattunk CSET zenekar közreműködésével, akik megzenésített versekkel ébresztették fel a diákokat. Ezalatt a rendezvény teljes ideje alatt lehetett krumplilángost kóstolni, amit az Anarcsi nyugdíjasok készítettek hagyományos spóron. Továbbá a gyerekek szórakoztatása céljából egész napos ingyen ugrálóvár volt biztosítva.

 

A koncert végeztével elkezdődött a meghirdetett szabadtéri és tornatermi ügyességi játékok. Az iskolások csapatokra felosztva vehettek részt a játékokon. A játékok között szerepeltek megfigyelő és fejtörő tantermi játékok, társas és logikai játékok, sportvetélkedők, különböző népi játékok megismerése és gyakorlása.

11 óra után a gyerekek megtekinthettek egy általános iskolásokra szabott drogprevenciós előadást "Tiszta Tudat Józanság" címmel, valamint egy rövid drogprevenciós kisfilmet is. Az előadást tartotta Majzik Balázs, aki a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság osztályvezetője.

Az előadás befejeztével a gyerekek és a felnőttek is egyaránt közös ebéddel fejezték be a délelőttöt.

Majd a délutáni órákban „A zene átélése, harmonikus mozgás, érzelmek mozdulatukon keresztül való kifejezése” jelmondattal zenés együttlétet biztosítottak a diákok számára.

 

A nap záróeseménye és fénypontja a gyerekek számára egy habparti volt tűzoltóság szervezésével.

A rendezvényen való részvételért az iskolák és közreműködő tanárok oklevelet kaptak.

A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával az IFJ-GY-18-A-0014 kódszámú projekt keretében valósult meg

 

További képek a rendezvényekről:

 

 

  

  • Hírek

    • Drogprevenciós szolgálat a LeszFeszten

      Drogprevenciós szolgálat a LeszFeszten

      2019. június 21.

      A Van Esély Közhasznú Egyesület drogprevenciós szolgálatot, nyilvános prevenciós napot valamint pszichológiai tanácsadást tart 2019. július 04.-05.-06.-án az 5. LeszFeszten. A rendezvény ideje alatt a Civil-sátorban drogprevenciós filmek vetítése, pszichológiai tanácsadás valamint felvilágosító tanácsadói...

    • Kulturális delegáció utazott Krasznára 2019. június 12-én

      Kulturális delegáció utazott Krasznára 2019. június 12-én

      2019. június 13.

      2019. június 12-én kulturális delegáció utazott a romániai Krasznára. Bogya Miklós Polgármester Úr meghívására érkeztünk a községbe, ahol szívélyes fogadtatásban volt részünk. A két település már több éve tartja egymással a kulturális  kapcsolatot, több ízben találkoztak a települések vezetői és a...

    • Drogprevenciós előadás a Kisvárdai Családi és Gyereknapon

      Drogprevenciós előadás a Kisvárdai Családi és Gyereknapon

      2019. június 03.

      Szeretettel hívunk és várunk minden kedves érdeklődőt, a Van Esély Közhasznú Egyesület, a Kisvárdai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum, valamint a Kisvárda Város Önkormányzat közös rendezésében tartandó " TISZTA TUDAT, JÓZANSÁG " című egészségnevelési rendezvényünkre. Időpont: 2019. június 08. 09 óra...

    • Látogatás Nagymihályba

      Látogatás Nagymihályba

      2019. május 28.

      Mgr. Eva Raffayová Nagymihályi Kulturális Központ igazgatójának meghívására 2019. május 27.-én Nagymihályba (Mihalovce) utazott a kisvárdai kulturális delegáció. A látogatás célja az őszi kisvárdai programok egyeztetése, művészeti csoportok meghívása és tapasztalatcsere volt.

    << < 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 > >> (21)


Copyright © 2019 Van Esély Közhasznú Egyesület Rights Reserved.